|
Befejező kérdés Befejező kérdés
Végezetül Isten megkérdezte tőlem: „Milyen lelki kincseket hoztál magaddal?”
Azon gondolkoztam: „Mire gondol a lelki kincseket illetően?” Üres kézzel álltam előtte, kezemben semmi, egyszerűen csak lelógtak anélkül, hogy tartottak vagy tettek volna valamit. Ebben a pillanatban megszólalt:
„Mit használ az neked, hogy két saját lakásod van, hogy néhány ház a tulajdonodban volt, sőt több rendelővel is rendelkeztél? Mit számít az, hogy magasan képzett fogorvosnak tartottad magad, aki sikeres volt? Ide tudsz hozni legalább egy porszemet házaid téglájából? Itt van talán vastag pénztárcád, vagy a vastag csekkfüzeted?”
Aztán Ő még megkérdezte: „Mit csináltál azzal a tehetséggel, amit adtam neked?” Azon gondolkoztam: „Mit nevez tehetségnek? Mit akar ezzel mondani nekem?” Aztán rájöttem. Kaptam egy megbízást arra, hogy „a szeretet országát”, „Isten országát” védjem és növeljem.
Teljesen elfeledkeztem arról, hogy nekem lelkem is van, és még kevésbé emlékeztem arra, hogy tehetséget is kaptam.
És annak sem voltam tudatában, hogy a tehetségek egyike az volt, hogy az isteni irgalom eszköze legyek, és mint az Ő irgalmas keze működjek. Nem vetettem számot azzal, hogy minden jóval, amit elmulasztottam, vagy nem tettem meg, Istennek nagy bánatot és fájdalmat okoztam.
Szembesített engem a sok mulasztással, amit elkövettem az életemben:
Milyen sok jót tehettél volna a pénzeddel, amit kidobtál a szépítőszerekre. Mit használtak a diéták, amiket folytattál, és amivel kínoztad a tested, ami anorexiához és bulimiához vezetett?
Magadat és testedet istenítetted, mint egy „aranyborjút”. Mire jó ez most és itt? Sokat ajándékoztál, az igaz, de azért tetted, hogy köszönetet mondjanak, és jónak tartsanak.
Mindenkit manipuláltál a sok pénzeddel, hogy bizonyítsd jószívűségedet. Mondd, mit hozol most az örökkévalóságba? Amikor csődbe juttattalak, nem büntetésből tettem, ahogy te gondoltad, nem, ez egy kegyelem volt, hogy megszabadulj attól, hogy istenítsd magad és az aranyborjútól, amit szolgáltál. A csődnek kell téged visszavezetni hozzám.
De te fellázadtál, szembeszálltál, és nem akartál a jó szociális helyzetedről lemondani, leereszkedni, káromkodtál, szitkozódtál, őrjöngtél, te, a pénz és a „mammon” rabszolgája.
Azt hitted, hogy mindenre képes vagy, hogy mindent saját erőfeszítésed, szorgalmad és igyekezeted révén tettél. Hogy te mindent jobban tudtál, mint más. De NEM! Nézd csak, milyen sok képzett és egyetemet végzett ember van, akik ugyanúgy dolgoztak, mint te, sőt még jobban és szorgalmasabban, mégsem érték el azt, amit te. Te sokat kaptál, ezért sokat is kívánnak tőled.
Tudniuk kell, hogy minden rizsszemről, amit elpazaroltam, számot kell adnom Istennek. Minden ételről, amit a szemétbe dobtam.
Az „Élet Könyvében” azt is láttam, hogy egyszer, mint gyerek, kidobtam a babot, amit ebédre kaptam, mert nem szerettem. Akkor nagyon szegények voltunk. Amikor anyám meglátta az üres tányért, azt gondolta, hogy azért ettem meg ilyen gyorsan, mert nagyon éhes voltam.
Lemondott a saját adagjáról, éhen maradt, adott még egy adagot, mert azt gondolta, olyan éhes voltam. Sokszor nem evett, mert minden szegénynek adott, aki kopogtatott az ajtón. Soha nem vették észre, soha nem vágott fájdalmas arcot, ellenkezőleg, mindig mosolygott.
Az Úr megmutatta nekem, hogy később, amikor már sok pénzem volt, sok partit rendeztem gazdag büfével, aminek aztán több mint a fele a szemétbe került. A környékemen pedig nagy volt a szegénység és az éhezés, de ez nem zavarta a lelkiismeretemet.
Az Úr erre azt mondta, és közben azt kiáltotta: „Éhes voltam!!”
Az Úr éreztette velem fájdalmát gyermekei bajai miatt, és azok közömbössége miatt, akik segíthettek volna, de nem tették.
Aztán az Úr mutatta nekem tovább, mennyi minden volt otthonomban, finom dolgok, drága márkás áruk, a legjobb ruhák, elegáns fehérnemű, mindenből a legfinomabb.
Azt mondta az Úr: „Mezítelen voltam felebarátaidban, a te szekrényed pedig tele voltak ruhákkal, bőségben éltél, annyi mindened volt, sokat egyáltalán nem is használtál.”
Mindig, amikor megláttam, hogy ismerőseim jó dolgokat vásároltak, és nekem még nem volt meg, vagy nekik jobb volt, mint nekem, féltékeny lettem, és vettem magamnak még jobbat. Mindig én akartam a legjobbat, mert irigy voltam.
Átnézni a szomszéd kertjébe és hasonlítgatni – ez irigységhez vezet. De az is bűn, ha kiprovokálod az emberek irigységét, vagy örülni annak, ha viselkedésünk miatt valaki irigykedik.
Azt mondta nekem az Úr: „Büszke voltál, mindig azokkal hasonlítottad össze magad, akik jobb helyzetben voltak, mint te. Azokkal viszont, akik rosszabb anyagi színvonalon éltek, soha nem törődtél. Amikor még szegény voltál, jó úton jártál, mert szívből adtál, sőt lemondtál dolgokról.” Az Úr megmutatta, hogy ez tetszett neki.
Ez akkor volt, amikor az új teniszcipőmet odaajándékoztam az utcában egy fiúnak, akinek nem volt cipője. Apámnak nehezére esett megvenni ezt a cipőt. Módfelett szitkozódott. Nagyon haragudott. Alig volt pénzünk a létfenntartásra, és akkor én odaadom az új cipőmet egy fiúnak. Érthető…
De az Úr nézőpontjából ez rendben volt. Bár a mienk nehéz (bonyolult) család volt, az Isten nagyon sok kegyelmet adott nekünk. Az Úr megmutatta nekem, mennyi kegyelmet adott volna, ha az Ő útján járok, és sok embernek segítek.
Azt mondta: „Megvilágosítottalak volna és megmutattam volna neked, hogyan segíthetnél rajtuk. Nem érte volna őket olyan baj, aminek még további következményei is lettek.” Isten nagyon komolyan vesz minket.
Azután azt is megmutatta: „Vagy nézd ezt a fiatalembert, nem lett volna öngyilkos, ha imádkoztál volna érte, és azok a személyek sem haltak volna bele az elhagyatottságba, ha imádkoztál volna, hogy nyíljon meg előttük egy út.”
Soha nem engedtem, hogy megérintsen a Szentlélek. Soha nem fogtam föl, és nem érintett meg mások baja. Kőből volt a szívem. Nem akartam kinyitni az Úr kegyelem-áradata előtt. Ez nagyon fontos első lépés, ha valaki vissza akar térni az atyai házba. A szívet meg kell lágyítani, a szívet ki kell nyitni a kegyelemnek, és az Úrnak.
Az Úr azt mondta nekem: „Nézd népem szenvedését, nézd, milyen nagy szükség lett volna rád. A családodban rák lett, hogy megtanuld az együttérzést. Csak akkor tudtál együtt érezni a börtönben lévőkkel, amikor letartóztatták a férjedet.”
Az Úr majdnem kiabálva mondja: „Kőből van a szíved, képtelen vagy szeretni!!!”
Elmeséltem már önöknek, milyen emberpalánta voltam. Nagyon barátságtalan és tiszteletlen voltam. Apámat „Pedro Tűzkőnek” neveztem, azt akartam ezzel kifejezni, hogy a kőkorban él – a TV-ben játszott „Flinstones” rajzfilmsorozat alapján.
Azt mondtam anyámnak, ne legyen maradi, ne legyen antik figura vagy más stílusú. Odáig jutottam, hogy megtagadtam anyámat, mert nem tartozott a finom társaságba. Képzeljék csak el! Önök tudják már, mennyire gondoskodott rólam, és imádkozott értem.
De el se tudják képzelni, mennyi kegyelmet kaptam anyámnak köszönhetően, nemcsak én, hanem az egész világ. Olyan anyám volt, aki templomba járt, és fájdalmát Jézushoz vitte. Sok órát töltött imával az Oltáriszentség előtt. Így lett sok kegyelem közvetítője.
Azt mondta az Úr: „Soha nem szeretett téged úgy senki, mint ahogy anyád szeretett, és nem is fog úgy szeretni senki. Soha, soha senki nem fog téged olyan gyengéden szeretni, mint ő.” |